Magas szárú fűzős cipő… Szünet nélkül füstölgő, olcsó szivar… Kopott szürke felöltő… Kalap… Óriási piros zsebkendő… Állandó kellékei ezek egy a nyugdíjazás küszöbén álló svájci nyomozóőrmesternek, aki az előszeretettel használt berni német dialektus és a választékos német anyanyelv mellett folyékonyan beszél olaszul és franciául. Ő az, aki mindig rájön a dolgok nyitjára, mert belelát és belehall mások lelkébe, anélkül, hogy faggatná őket. Ő az, aki a letartóztatott ágrólszakadt kisembert még meghívja egy sörre, mielőtt bekísérné a börtönbe. S ugyanő, aki zsigerileg gyűlöli a hatalmasságok kétséges tisztaságú ügyleteit, a fontoskodó, ám üresfejű államügyészek és vizsgálóbírók elfogultságát. Egy rendőr, aki szereti az arra érdemes embereket, még ha el is követtek valami törvénybe ütköző dolgot, egy rendőr, aki iránt bizalommal vannak a kényszerítő körülmények folytán rossz útra tévelyedettek. Egy rendőr, akit szeretni lehet…
Most, amikor végre Friedrich Glauser Studer őrmestere magyarul is megszólal, a nálunk már régóta kedvelt Maigret és Poirot minden bizonnyal örömmel üdvözli majd őt is az érzékeny lelkű bűnfelderítők társaságában, nem is szólva a honfitárs, Friedrich Dürrenmatt Bärlach detektívfelügyelőjéről, akinek megszületésében kétségkívül jelentős szerepet játszott Studer őrmester masszív, ábrándos és emberséges figurája.
